2021. július 18. vasárnap (technikailag)

A buszút Ezráék házáig furcsa, feszült csendben telik el. Olivér a lámpa steril fényében ül Ezra mellett az undorító kék ülések egyikén, kívül a város sötét és kihalt. Olivér ökölbe szorítja a kezeit az ölében, mert fogalma sincs, mihez kezdjen velük - Ezra a karjait összekulcsolja a mellkasán és idegesen dobol a lábával, miközben konokul bámulja Pécs fekete utcáit.

Olivér nem érti, mi történt.

Mármint, ez nem teljesen igaz: tökéletesen érti ő, csak éppenséggel nem képes felfogni és nem hajlandó elhinni. Az este történései annyira szürrealisztikusak és lehetetlenek, hogy rendre azt várja, mikor fog felébredni ebből a groteszk álomból, hogy mikor fog összezavarodva és csalódottan magához térni a saját ágyában, egyedül, és azzal a gondolattal: "te idióta, hogy gondolhattad, hogy ilyen létezik? Hogy hihetted el, hogy Ezra bármit is érez irántad?"

De valahányszor azt hiszi, hogy az álomnak végre vége, Ezra még mindig ott ül mellette az ülésen ugyanabban a feszült és kínos csendben, ami azóta kíséri őket, hogy újra egyedül maradtak a teraszon.

Egy szót nem szóltak egymáshoz azóta. Olivér ezernyi dolgot szeretne mondani, és nagyjából ugyanannyit szeretne hallani a másiktól, de valahogy egyikük sem képes rá. Olivér attól fél, hogy valamit félreértett, hogy valamit istentelenül benézett, hogy Ezra egyáltalán nem úgy értette, amit mondott. De az nem lehet, igaz? Mert akárhányszor pörgeti végig az estét a fejében, akárhányszor idézi fel Ezra szavait és a tekintetét és az ajkait, mindannyiszor ugyanarra az egy, valótlan következtetésre jut: Ezra gyakorlatilag szerelmet vallott neki.

Ezra. Zárkózott, mogorva, kicseszett rakétatudós, rohadék topmodell Ezra szerelmet vallott neki, kínos, önbizalomhiányos, közepesen intelligens, átlagos kinézetű Olivérnek. Ilyen nem létezik. Ilyen az elcseszett romantikus filmekben meg tiniregényekben történik, nem a való életben. Ilyen csak jóképű, magabiztos emberekkel történik, nem Olivérrel.

Ez túl szép, hogy igaz legyen. Mekkora az esélye annak, hogy a legjobb haverja (akiről egészen idáig teljesen meg volt győződve, hogy full heteró), és aki után olyan régóta epekedik, hogy már nem is emlékszik, mikor kezdődött, ugyanazt érzi iránta? Ez csak valami vicc, más nem lehet. Talán Ezra olyan sokat ivott, hogy a szokásos, általában ártalmatlan csínytevéseit most egy fokkal túl messzire vitte, és ez csak egy beteges vicc, és Ezra nem sokára röhögve ránéz és közli vele, hogy mekkora idióta, amiért egy pillanatra is elhitte, hogy...

Egy hangos szisszenéssel a busz ajtaja kinyílik, kirántva Olivért az egyre szorosabbra kunkorodó pánikjából. Ezra valószínűleg hasonlóan mélyen lehetett a saját gondolataiban, mert a hangtól összerezzen, aztán ráncolódó homlokkal, gyilkos szemekkel az ajtóra néz. A tekintetében Olivér még éppen, hogy látja a felismerést, amikor Ezra hirtelen felkel magával rángatva Olivért, és aztán már mind a ketten a kellemes nyári éjszakában állnak a buszmegállóban, mint két zsák krumpli. A busz egy újabb szisszenéssel elhajt.

Olivér Ezrára néz, de nem bírja tartani a szemkontaktust. Inkább gyorsan félrenéz és zavartan megvakarja a tarkóját, mire Ezra hangosan kifújja a levegőt, sarkon fordul, és lassan sétálni kezd a házuk felé. Olivér a nadrágjának zsebébe nyomja a kezeit, és követi a másikat.

Alig tíz perc alatt meg is érkeznek, és Olivér kitágult szemekkel és száraz torokkal figyeli, ahogyan Ezra a kulcsokkal babrál a kapunál. A srác másodpercekig próbálja kihúzni a kulcscsomóját a zsebéből, és amikor végre sikerül, egyből le is ejti azt a földre. Ezra lehajol és újra a kezébe fogja a kulcsokat, aztán hosszas szöszmötölés után végre megfog közülük egyet, de amikor a zár felé közelít azzal, újra leejti az egész halmot.

Olivér nem tudja mire vélni Ezra szokatlan ügyetlenkedését. A srácra egyáltalán nem jellemző a dolog - bár mondjuk tényleg eléggé sokat ivott Boriéknál, szóval Olivér betudja az alkoholnak az egészet (már csak azért is, mert azt abszolút nem képes elhinni, hogy Ezra idegességében lenne ilyen ügyetlen).

A kapu ajtaja végre kinyílik, és szerencsére a bejárati ajtóval már könnyebben boldogulnak. A házba belépve Ezra hanyagul lerúgja a cipőjét és a szekrényre dobja a kulcsait, mintha személyesen megbántották volna őt azzal, hogy nem voltak hajlandóak együttműködni. Olivér szintén megválik a cipőjétől, majd lassan követi Ezrát fel a lépcsőn a szobája felé, mert nem tudja, egyéb utasítás nélkül mi mást kéne csinálnia.

Nem tudja, mire számítson. Nem tudja, mi történik ezek után, és Ezra szótlansága nem segít a helyzeten. Amint felérnek a lépcsőn, Ezra kinyitja szobájának nyikorgó ajtaját, felkapcsolja az éjjeli lámpát az ágya mellett és lazán háttal az ágyra vetődik. A karjával eltakarva a szemeit nagyot sóhajt és nem mozdul.

Olivér tehetetlenül, teljesen elveszve áll a szoba közepén néhány fájdalmas másodpercig. Ezrát nézi az ágyon, ahogyan göndör haja összevissza áll a párnán, és ahogyan felgyűrődött pólója alatt a bőre olyan sima és kreolos, hogy legszívesebben végignyalná.

Oké, ez a gondolat most pont nem hiányzott, gondolja Olivér, és mentálisan felpofozza magát.

Vesz egy mély levegőt, és elkönyvelve magában, hogy ez az egész helyzet ma este tuti nem lesz tisztább (és talán máskor sem, de erre inkább megpróbál nem gondolni), Ezra ruhásszekrényéhez lép, hogy keressen magának valamit, amiben aludni tud majd. Nem keresgél sokat, csak gyorsan kikapja az első keze közé kerülő felsőt, és kiegyenesedve ismét szerencsétlenül áll egy ideig. Még mindig nem sikerül rájönnie, hogy mit kéne mondania, a "jó éjszakát" meg olyan idiótán hangzik már a fejében is, hogy inkább meg sem próbálkozik a hangképzéssel. Biztosabb, ha csak egyszerűen fogja magát és levánszorog a kanapéra.

Sorsába beletörődve és tagadhatatlan csalódottsággal a szívében Olivér odalép Ezra éjjeli szekrényéhez, és lekapcsolja a lámpát. Mellkasához szorítva Ezra pólóját sarkon fordul, és lassan megindul kifelé a szobából, de Ezra hirtelen elkapja a csuklóját. Az ijedtségtől Olivér összerezzen és kiesik a kezéből a felső.

Ezrára néz, de a lámpa fénye nélkül nem tudja kivenni az arcát a sötétben. Egyedül a kezének sziluettjét látja, amint rendületlenül szorongatja a csuklóját olyan erővel, hogy az szinte már fáj, és Olivér az este folyamán sokadjára nem érti, hogy mi történik. Bizonytalanul az ágy felé lép és szóra nyitja a száját, de végül megint csak csendben marad, mert Ezra magabiztosan húzni kezdi őt az ágy felé, amíg Olivér lába a keretbe nem ütközik. Ezra továbbra sem engedi el, még mindig enyhén húzza őt lefelé a matracra, úgyhogy Olivér teljesen összezavarodva és iszonyatosan kalimpáló szívvel és gombóccal a torkában hagyja, hogy Ezra teljesen az ágyra húzza maga mellé.

Olivér úgy érzi magát, mintha az idegei felrobbantak volna. Mintha egyszerre lenne a mennyországban és a pokolban is, mert Ezra ágyában fekszik Ezrával az oldalán, a srác szívfacsaró illata ott van körülötte mindenhol, és mi az isten történik?! Mit kéne most csinálnia? Forduljon az oldalára, mint ahogyan normál esetben aludni szokott, vagy feküdjön egész éjjel a hátán úgy, mint egy darab fa? És mihez kezdjen a kezével, amit mellesleg Ezra még mindig úgy szorít, mintha muszáj lenne? Vajon Ezra is hallja, hogy mennyire zakatol a szíve, vagy csak az ő fülében dübörög ilyen hangosan?

- Aludj - utasítja Ezra szimplán.

Olivér aludna, ha a gondolatai és Ezra közelsége ezt lehetővé tennék - de nem teszik. Nagy levegőt vesz és igyekszik leállítani a fejében tomboló kavalkádot, egy kicsikét lenyugodni és ellazulni. Lehetetlen feladatnak tűnik, és Olivér őszintén úgy gondolja, hogy ez lesz élete legálmatlanabb és hosszabb éjszakája.

2021. július 18. vasárnap (tényleg)

A reggel olyan gyorsan jön el, hogy Olivér arra sem emlékszik, mikor csukta be a szemeit. Az ablakon keresztül a nap fénye telibe süti az arcát, és a madarak kintről beszűrődő ordenáré rikácsolása szinte széthasítja másnapos (aznapos?) fejét. Olivér derekán az összecsavarodott takaró kellemetlenül meleg és szorító, a párnájának pedig más illata van, mint lenni szokott.

Olivér hirtelen kinyitja a szemeit. Olyan éber, hogy egy pillanatba sem telik, mire eszébe jut minden, ami a tegnap este óta történt. Emlékszik mindenre, tisztán és élesen még az alkoholködön keresztül is. Emlékszik Bori születésnapjára, Ezra vallomására, Ádám megadó sóhajára, a fájdalmasan kínos és csendes buszútra és Ezra makacs szorítására a csuklóján.

Oldalra néz a mellette pihegő alakra. Ezra a hasán fekszik Olivértől elfordulva, a haja kócos és göndör a párnáján. Az egyik karja lelóg az ágyról, az ujjai a padlót súrolják, és a hátának íve lassan fel és le mozog. Olivér nem tudja elkapni a tekintetét az előtte szó szerint elterülő látványról (Ezra minden egyes végtagja teljesen másik égtáj felé néz).

Ismét nem tudja eldönteni, hogy mi lenne a normál reakció ebben a helyzetben. Az egész szituáció kellemetlenül bizonytalan és feszült, amivel egyszerűen nem tud mit kezdeni. Nem akar kikászálódni az ágyból és nekikezdeni a napnak, de ugyanakkor az is túlságosan furcsa, ha egészen addig méregeti Ezra alvó alakját, ameddig az fel nem ébred. Nem, Olivérnek aztán tényleg nem hiányzik az a vérszívás, amit akkor kapna a másiktól, ha az bámuláson kapná őt. Az aztán tényleg betenne az amúgy is kavargó gondolatainak, és valószínűleg agyérgörcsöt kapna az idegtől.

Olivér a lehető leghalkabban kikászálódik az ágyból. Szinte lábujjhegyen, tüdejében tartott levegővel ér el a szoba ajtajáig, ahol egy pillanatra megáll. Lenyomja a kilincset, mire az hangosan megnyikordul. Olivér összerezzen és fintorba vágja az arcát, aztán sietősen vet egy gyors pillantást Ezrára, hogy megnézze, sikeresen felverte-e a hanggal. A srác továbbra is teljesen ki van ütve. Olivér úgy sejti, ez egy jó ideig még így is fog maradni, mert Ezra nem igazán maradt szomjas már az este végére. Ha a sejtelmei valóban beigazolódnak (márpedig be fognak), akkor ráadásul szerencsétlennek még a feje is úgy fog fájni, mintha agyonverték volna.

Olivér kinyitja az ajtót, ami szintén úgy nyikorog, mintha macskát nyúznának. Erre már inkább vissza sem néz az ágy felé, csak gyorsan letrappol a lépcsőn. A nappaliban bekapcsolja a tévét és az RTL-re vált, mert még mindig eléggé korán van ahhoz, hogy legalább egy pár mesét elcsípjen a Kölyökklubból. Mert igen, ő egy érett felnőtt.

Ehhez is tartva magát beszivárog a konyhába, miközben fél füllel a Gumimacikat hallgatja. Felrak egy jó erős kávét (kotyogósat, mert annál jobb nincs, főleg nem atom másnaposan), aztán elővesz két hatalmas nagy bögrét, és unottan dobolni kezd a konyhapulton. A gyógyszeres fiókból elővesz egy tabletta fájdalomcsillapítót és Ezra polipos bögréje mellé teszi. Igyekszik nem gondolni a tegnap este fejleményeire, sem pedig arra, hogy fogalma sincs, innen hogyan tovább. Nem. Ehhez még nincs agya, és talán soha nem is lesz.

Miközben a kávéra vár, Olivér gyorsan összedob valami reggelifélét, már csak azért is, mert a sejtései szerint Ezra szemei abban a szent pillanatban fognak kivágódni, hogy megérzi a kávé illatát. És Ezra gyakorlatilag agyhalott egészen addig, amíg meg nem issza a kávéját, utána pedig gyakorlatilag sorozatgyilkos, amíg nem eszik valamit. Szóval mind a ketten jobban járnak, ha Olivér kávét és reggelit is csinál.

Amikor a kávé elkészül, Olivér teletölti vele Ezra bögréjét. Nem rak bele semmit, mert a srác olyan üresen és feketén issza a löttyöt, mint amilyen a lelke - ezzel ellentétben Olivér a sajátját telerakja cukorral és tejjel, hogy fogrohasztóan édes legyen az egész. A bögréjével és egy adag nutellás melegszendviccsel a kezében Olivér fogja magát és levágódik a kanapéra, még éppen idejében elcsípve a Dagobert Bácsi Kacsameséit.

A mese nem tudja annyira lefoglalni az agyát, mint azt remélte. Két kezében szorongatva a bögrét bámulja a képernyőt, mint egy igazi reklámmodell, de a képek nem igazán jutnak el a tudatáig. A kávénak az ízét sem sikerül túlságosan feldolgoznia, és a nutellás melegszendvics sem találja el azt a pontot, amit általában szokott, mert minden második gondolata Ezra és a tegnap este körül forog. A tehetetlenség, a várakozás és a bizonytalanság az őrületbe kergeti. Ha Ezra végre hajlandó lenne felébredni, végre vége lehetne ennek az állandó görcsnek a gyomrában.

Aztán zajt hall az emeletről, és kétsége sincs afelől, hogy Ezra felkelt. A szíve kihagy egy ütemet. Ezra talpa alatt megnyikordul a lépcső legfelső foka, és nem sokkal később Olivér meglátja a srác csupasz talpát és formás vádliját, és majdnem megfullad, mert félrenyeli a szendvicset. Mire meglátja Ezra teljes alakját, nagyjából sikerül életben maradnia, de utána meg megint az infarktus kerülgeti, mert Ezra ott áll a lépcső aljában, kócosan és álmosan fintorogva, totál zombi módjára, vállára tekert takaróval. Úgy néz ki, mint egy morcos burrito.

Ezra nem mozdul, és cserébe Olivér is úgy bámul rá, mint egy totál idióta. Olivér nem tudja, miért hitte egy pillanatra is, hogy Ezra jelenléte majd bármit is segít a helyzeten meg a benne tomboló idegességen, mert teljesen egyértelműnek kellett volna lennie, hogy ennek pontosan az ellenkezője lesz majd igaz. Mert Ezra még mindig ott áll a lépcső aljában, és olyan tekintettel bámul Olivérre, amit a másik egyszerűen képtelen megfejteni. Olivér feltételezi, hogy Ezra még túlságosan kómás ahhoz, hogy képes legyen értelmes gondolatokat formálni az agyában.

- Csináltam kávét - nyögi szánalmasan Olivér, és zavarában elkapja a tekintetét.

Ezra egy ideig még álldogál, aztán bólint. Szorosabbra húzza magán a takarót, és ősemberes testtartással a konyhába trappol. Úgy néz ki, mint egy kiskirály és egy vérig sértett óvodás keveréke, és egy másik napon Olivér valószínűleg kiröhögné és halálba szívatná a srácot ezért. De nem ma.

Olivér hangosan kifújja az eddig bent tartott levegőt és újra megpróbál a mesékre figyelni. Megint nem sikerül, mert alig egy perccel később Ezra visszatér a konyhából és mindenféle finomkodás nélkül lehuppan mellé a kanapéra. A vállán még ott díszeleg a takarója és a kezében szorongatja a bögréjét is. Olivér teljesen le van nyűgözve, hogy a srácnak sikerült úgy előadnia ezt az egész mutatványt, hogy nem lötyögött ki a kávé.

Olivér vet egy pillantást Ezrára, amit az teljesen figyelmen kívül hagy. A srác erősen koncentrálva, összehúzott szemöldökkel figyeli a tévében kibontakozó eseményeket, miközben időnként nagyokat kortyol a kávéjából. Olivér egy pillanatra eljátszik a gondolattal, hogy talán Ezra ugyanolyan kellemetlenül érzi magát, mint ő, de el is veti, mert az egyáltalán nem lenne megnyugtató. Ha Ezra is pontosan annyira ideges és pontosan ugyanannyira nincs halvány lila gőze sem, hogy most hogyan tovább, akkor mégis honnan kéne tudnia Olivérnek bármit is?

Olivér a dohányzóasztalra teszi az üres tányért. Összeszedi minden bátorságát, keresztbe fonja a karjait a mellkasán, és nemtörődömséget meg könnyedséget erőltetve a hangjába Ezra felé fordul.

- Szóval erről sem beszélünk? - kérdezi.

Ezra szája kortyolás közben megfagy a bögrén. A fejét nem mozdítva féloldalasan Olivérre néz, mire Olivér minden tudását bevetve igyekszik egy igazán ezrás szemöldökfelvonást produkálni. Ezra nem tartja a szemkontaktust, hanem gyorsan visszamered a tévére.

- Miről? - kérdezi álomtól reszelős hangon.

Olivérben felmegy a képletes pumpa. A kelleténél durvábban az asztalra teszi a bögréjét is, aztán hirtelen felkel a kanapéról.

- Miről? - kérdezi felháborodva. - Ja, nem is tudom! Nem mintha bármi történt volna tegnap este, igaz? -durrogja, és megindul a konyha felé, teljesen ignorálva Ezra értetlen és meglepődött pillantását.

Nincs semmi különösebb dolga a konyhában. Konkrétan semmi, de muszáj volt eljönnie Ezra mellől, mert nem képes felfogni a srác válaszát. Miről, kérdezi. Miről. Hát, vajon miről?

Különben is, ez most komoly? A tény, hogy kettejük közül pont Ezra - Ezra! - viselkedik ilyen gyerekesen, egyszerűen kisüti Olivér agyát. Ezra szokott lenni az érett, a magabiztos, a határozott - nem szokott ő így viselkedni, ilyen... bizonytalanul.

Na, nem! Olivér fontolóra sem fogja venni, hogy talán Ezra is pontosan annyira ideges, mint ő. Nem. A-a. Nincs az az isten.

Mert ha Ezra is teljesen tanácstalan, akkor reménytelen az egész úgy, ahogyan van. Akkor Olivér a semmiért szakított Ádámmal - jó, mondjuk technikailag Ádám szakított vele, és ezután az egzisztenciális válság után Olivér tudja, hogy piszkosul nagy bűntudata is lesz miatta - és akkor Olivér feleslegesen kezdett el reménykedni, pusztán csak azért, hogy most végérvényesen jól fejre is ejtsék, mert nagyon úgy néz ki, hogy Ezra mégsem akar tőle semmit.

Igaz? Mi másért adná az értetlent, ha nem azért, mert meggondolta magát? Rájött, hogy hülye ötlet, hogy nem éri meg a bajt, hogy Olivér nem éri meg a bajt. Olivér örül, hogy tegnap este, Ezra vallomása után ő nem jutott szóhoz, mert a visszautasítás még ramatyabb lenne, ha Ezra is pontosan tisztában lenne az ő érzéseivel - és Olivérnek ennél a gondolatnál esik le a tantusz.

Ó, gondolja először földbe gyökerezett lábakkal a konyha közepén.

Basszus, gondolja másodjára a konyhapultra könyökölve, és a tenyerébe temeti az arcát.

Olivér egy rohadt szóval nem mondta Ezrának, hogy ő is hasonlóan érez. Jó, Olivér szerint eléggé egyértelmű volt a testbeszédéből és a szimpla tényből, hogy nem tolta el magától Ezrát és szó nélkül hagyta, hogy Ádám szakítson vele, de Olivér eddig is tudta Ezráról, hogy nem mindig képes a sorok között olvasni. Szóval igazán nem hibáztathatja Ezrát, amiért nem akart egyenes választ adni.

Olivér életében sokadjára egy kolosszális marhának érzi magát. Annyira mélyre merül a gondolataiban és az önsajnálatban, hogy perceken keresztül szenved csendben, tenyerébe temetett arccal, amíg a szemhéjai mögött fehér foltok kezdenek el táncolni. Megdörzsöli a szemeit, és egy nagy sóhaj kíséretében megpróbál egy kicsit megnyugodni. Azzal a szándékkal, hogy a nappaliba visszatérve igenis felnőtt ember módjára megbeszéli a dolgokat Ezrával, sietve sarkon fordul.

És szembe találja magát Ezrával.

Olivérnek egyetlen tört másodperce áll rendelkezésre, hogy felfogja a srác arcára kiülő elhatározottságot. Még meg sem tud igazán lepődni, Ezra olyan gyorsan ragadja őt meg ismét a csuklójánál fogva, és mire Olivér legközelebb észbe kap, Ezra hezitálásnak helyet sem hagyva közel hajol hozzá, és a szájára tapasztja az ajkait. Olivér élesen beszívja a levegőt a tüdejébe, ami aztán ott is reked.

Olivér teljesen ledermed. Ezra szája finom és puha az övén, a lehelete meleg az arcán, és az illatától Olivér eddig hitetlenkedő szíve mint a lórúgás, úgy indul be. Olivér nem tudja, mihez kezdjen a helyzettel, mert még nem sikerült teljesen elhinnie, hogy Ezra tényleg őt csókolja éppen a konyhájuk kellős közepén, nem meri még elhinni, hogy ez nem álom, hanem a valóság.

Még mindig nyitott szemeivel látja, ahogy Ezra értetlenül és csalódottan összehúzza homlokán a szemöldökét. A srác lassan elhúzódik tőle, mintha a másik mozdulatlanságát elutasításként értelmezné, és Olivért elönti a színtiszta rettegés, mert nem, nem-nem-nem-nem-nem!

Olivér kétségbeesetten Ezra után nyúl és kapkodva két öklébe szorítja a srác pólóját, miközben a kelleténél sokkal több lendülettel és foggal Ezra ajkai után kap. Olivér habozás nélkül szétnyitja a száját és végigfuttatja a nyelvét Ezra perverzül telt ajkán, és nem bírja megállni, hogy ne harapjon abba bele. Ezra hamar észbe kap, és Olivérhez hasonló hévvel megragadja őt a derekánál fogva és közel húzza magához, egészen addig, amíg a mellkasuk összeér. Ezra szétnyitja az ajkait, és éhes türelmetlenséggel a konyhapultnak lökve Olivért elmélyíti a csókot.

Olivér szíve majd' kiugrik a helyéről és a vére a fülében úgy zúg, hogy szinte megsiketül. Ezra biztos kezekkel szorítja őt, a srác ujjai rendületlenül utat törnek maguknak a pólója alá, és Olivér semmi másra nem képes gondolni, csak arra, hogy többet akar és azonnal. Pihegve és a fulladás határán elengedi Ezra pólóját és szokatlan magabiztossággal a másik göndör fürtjeibe túr két kezével. Ismét Ezra ajkába harapva közelebb húzza őt magához a hajánál fogva, és a felismeréstől, hogy erre ő képes, hogy ő ezt megteheti, őrült boldogság önti el. Ezra birtoklón és mohón, félelmetes intenzitással csókolja őt tovább egészen addig, amíg Olivér ajkai duzzadtak és pulzálnak a fájdalomtól, de Olivért ez egyáltalán nem érdekli.

Fogalma sincs, miért válnak szét és hagyják abba a csókot. Levegő után kapkodva és teljesen kipirosodva abban a pillanatban Ezra szájára tapasztja a sajátját, hogy a másik fel-alá ugráló mellkassal egy kicsikét ellép tőle. Olivér fejében túlságosan sok minden kavarog, és a kezdeti hitetlenség még csak most kezdene felszakadni, ezért egyszerűen nem áll készen abbahagyni a csókot. Ennél még több időre van szüksége ahhoz, hogy végre elhiggye, hogy ez a valóság.

Ezra egyik tenyerét Olivér arcára teszi, és az eddigi türelmetlenséget lenyelve szinte kínzó lassúsággal húzza végig a nyelvét Olivér ajkain. Olivér belesóhajt az egyre lassuló csókba, miközben hagyja, hogy Ezra nyelve ráérős türelemmel és furcsa gyengédséggel újból felfedezze a száját. A lomha ritmust felvéve Ezra tincsei kihullanak Olivér ujjai közül, és amikor helyette a másik nyaka köré fonja a karjait, Olivér érzi Ezra zakatoló pulzusát.

Amikor ismét megszakítják a csókot, Olivér meg sem próbálja leplezni a csalódottságát. Még mindig Ezrát ölelve bámulja a srác vöröslő ajkait, teljesen megbabonázva a látványtól és a tudattól, hogy ezt ő csinálta, ezt ő érte el, Ezra miatta néz ki úgy, mintha az egész világa megrengett volna.

Olivér megnyalja az ajkait, öntudatlanul is Ezra ízét keresve ott. Ezra tekintete követi a mozdulatot, mire Olivér felnéz a másik arcába - Ezra szemei sötétek, a pillantása kemény és határozott. Olivér nem kap levegőt.

Ezra tekintete hirtelen majdhogynem szégyenlősre vált. A srác megköszörüli a torkát és lesütött szemekkel hátrébb lép egyet, de nem hagyja el Olivér személyes terét. Olivér enyhén ködös tekintettel és aggyal figyeli, ahogyan Ezra a reakcióját várva méregeti őt, mintha attól tartana, Olivér mindjárt felpofozza vagy elfut. Olivér egyiket sem tervezi, de cserébe azt sem tudja, hogy ezek után mi következik.

Merthogy Ezra megcsókolta. Olivért. És Olivér visszacsókolta őt, és Olivér nagyon-nagyon élvezte, és láthatólag Ezra is hasonlóan érzett, és most mi a szentséges isten következik?

Olivér hitetlenül figyeli, amint Ezra hanyag mozdulattal előveszi a telefonját - mármint Olivér telefonját,Olivér nadrágjának a zsebéből - és nyomkodni kezdi azt. Még mindig közel áll Olivérhez, a szabad kezével a pulton támaszkodik az értetlenül bámuló srác oldalán, aki mindenáron igyekszik kivenni a helyzet jelentését, de nem teljesen sikerül neki.

Mert Ezra megcsókolta, eddig oké (az okénál több, igazából, de ez most nem lényeg). Aztán Ezra abbahagyta a csókot, ami annyira már nem oké, de legalább érthető, mert nyilván nem lehet örökké csak smárolni. De utána Ezra nem lépett el teljesen, viszont úgy nyomkodja azt a nyomorult telefont, mintha kettejük helyzete nem vált volna alig pár perc alatt sokkalta bonyolultabbá.

Ezra felkapja a fejét a telefon képernyőjétől, és enyhén összeszűkült szemekkel, egy szinte már fennhéjazó mosollyal az arcán először Olivér szájára néz, aztán a szemébe. Olivér nagyot nyel.

- Rendeltem pizzát - mondja Ezra teljes nemtörődömséggel a hangjában. Olivér szája zavarában szétnyílik, de nem szól. - Gyűrűk Ura maraton?

Olivér bizonytalanul és teljesen elveszve bólint, mire Ezra mosolya egy ragadozószerű vigyorba fordul át. Olivér még mindig a konyhapultnak támaszkodva figyeli, ahogyan Ezra egy felvont szemöldök kíséretében visszaindul a nappaliba, és csak a srác távolodó alakját bámulva jön rá, hogy egészen idáig Ezra egy szál alsógatyában volt. Olivér egy hangos csattanással zárja össze az állkapcsát, aztán remegő térdekkel és kezekkel követi Ezrát.

Ezra a kanapén elnyúlva nyomkodja a távirányítót, mintha semmi különös nem történt volna. Mintha nem lett volna alig néhány perccel ezelőtt a nyelve Olivér torkában. Mintha a haja nem Olivér kezeitől lenne ilyen kócos, mintha az arcán a pír nem a fulladáshatárig tartó csókuktól került volna oda. Olivér úgy érzi, hogy csak még jobban össze van zavarodva, mint eddig volt.

- Jössz végre? - kérdezi Ezra türelmetlenül, miközben a Netflix listáját görgetve elindítja a filmet.

Olivér habozva közelebb lép Ezrához és a kanapéhoz, mire a másik színpadiasan megforgatja a szemeit. Megragadja Olivér kezét, és a srácnak azonnal feltűnik, hogy Ezra ezúttal békén hagyja a csuklóját és helyette a tenyerére fonja az ujjait. Ezra lerántja Olivért maga mellé a kanapéra, hasonlóan ahhoz, ahogyan tegnap este az ágyára ráncigálta le. Olivér akaratlanul is azon töpreng, hogy vajon Ezra eddig is ilyen szabadon cibálta-e őt mindenfelé, amikor csak kedve volt, és hogy vajon Olivér eddig is ennyire simán hagyta-e magát ide-oda pakolgatni?

(A válasz egy teljesen nyilvánvaló igen.)

Szerzői megjegyzés:

Sziasztok!

Elnézést, hogy ilyen nagy kihagyással jött a fejezet, sajnos rengeteg a dolgom mostanában és kevés az energiám. Igyekszem, ahogyan tudok a következővel!  Tudom, hogy egyelőre még nem válaszoltam a kritikákra, ezt mindenféleképpen pótolni fogom. Nagyon köszönöm mindannyiótoknak, akik írtok nekem, a világot jelenti!

xoxo

Írj véleményt!