2021. július 7. szerda

Ezrával a dolgok nem teljesen térnek vissza a normálba, de a srác nem is kerüli annyira vehemensen Olivért, mint azt eddig tette. Olivér még mindig úgy érzi, hogy beszélniük kellene, de ezzel az új, felemás viszonnyal a képben nem tudja megfogalmazni, pontosan miről is. Mert Ezra újra eljön érte a menhelyre meló után (az autója megjavult, rejtélyes és csodálatos körülmények között), és a szokásos kockuláshoz és sorozat- meg filmmaratonokhoz is visszatérnek (Ádám szombaton egy hétre elment a Balatonra a haverjaival, úgyhogy Olivér naptára momentán tök üres).

És itt jön az, ami miatt Olivér egyszerűen tudja, hogy valami még mindig nem teljesen oké Ezra és közte: abban a pillanatban, hogy Ádám jelet ad magáról, miközben Olivér Ezrával lóg, a srác szinte azonnal visszahúzódik, és a következő napon Olivér nem tudja elérni, akármit is csinál. Ha Olivér üzenetet küld neki, a másik el sem olvassa (vagy még rosszabb esetben igenis elolvassa, de nem válaszol), ha pedig hívja, Ezra nemes egyszerűséggel vagy kinyomja, vagy pedig hagyja, hadd csörögjön.

Olivér nem tudja megfejteni, mi lehet Ezra baja. Az egyetlen, amire gondolni tud, az az, hogy Ezrát igenis zavarja, hogy Olivér egy másik sráccal jár, de a barátságuk érdekében próbál megbékélni a dologgal, ami egészen addig sikerül is neki, amíg valami nem emlékezteti őt Ádám jelenlétére és a tényre, hogy a legjobb haverja a srácokra bukik.

Amennyiben ez igaz, úgy Olivér máris egy másik dilemmával szembesül: ha Ezra tényleg enyhén homofób, az eléggé para és nem jó, viszont, ha mindennek ellenére Ezra igenis igyekszik a barátja maradni és oké lenni az egésszel, az egy eléggé dicséretre méltó dolog. Nem?

- Már megint túlgondolod - zökkenti ki Ezra hangja a merengésből.

- Azt sem tudod, min gondolkodok - válaszolja Olivér, mire Ezra megvonja a vállát.

- Az tökmindegy.

- Akkor mégis honnan tudod, hogy túlgondolom? - kötözködik tovább Olivér.

Ezra lerakja a dohányzóasztalra a tálnyi popcornt, amit eddig a kezében tartogatott, aztán leül Olivér mellé a kanapéra. Két ujja közé csippent egy darab kukoricát, a szájához emeli, a nyelvével kinyúl érte, aztán az ujjának hegyét a szájába véve lenyalja a sót és sajtport. Olivér kiszáradt torokkal és vöröslő arccal nézi végig a jelenetet, miközben mindenáron igyekszik figyelmen kívül hagyni azt a rengeteg árulkodó dolgot, ami éppen a testében és a fejében zajlik.

Ezra hüvelykujja még mindig az ajkai között van, amikor enyhén összehúzott szemekkel és egy féloldalas mosollyal az arcán Olivérre néz. Végigméri őt, mintha valami furcsát látna rajta, mire Olivér nagyot nyel és reménykedik, hogy Ezrának fogalma sincs, milyen hatással van rá valójában, mert ha pontosan tudja és ezt direkt csinálja a szívével, akkor Olivér készül is az utolsó kenetre.

Olivér erőszakkal lenyugtatja saját magát, legalábbis megpróbálja, és közben azzal érvel a fejében, hogy ha Ezrának bármi sejtelme is lenne a valódi érzéseiről, akkor 1) biztosan nem hagyná szó nélkül és agyon cseszegetné vele, és 2) biztos nem lenne annyira rendben a dologgal, hogy ilyen közel üljön Olivérhez.

- Mindig mindent túlgondolsz - mondja Ezra mély hangján.

Olivérnek beletelik egy másodpercbe, mire újra felveszi a beszélgetés fonalát és az eszébe jut, hogy ezt most mégis mire és miért mondta a másik. Amikor végre sikerül, az első ösztöne az, hogy ellenkezzen, de aztán hamar rájön, hogy Ezrának teljesen igaza van, úgyhogy ráhagyja.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz - tettet inkább értetlenséget.

- Mindjárt gondoltam.

Olivér nem túl finoman Ezra vállába bokszol, mire a másik gondolkodás nélkül viszonozza a gesztust. Ennek fényében Olivér újra a srácba bokszol, de ezúttal az oldalába, szóval Ezra is hasonlóképpen tesz, és mire Olivér észbe kap, már teljes beleéléssel csépelik egymást a kanapén. Olivér nem emlékszik, mikor csináltak ilyet utoljára, de minden percét imádja, mert ez csak játék, könnyed és egyszerű, mindenféle hátsó szándék meg indíték nélkül, és Ezra haja kócos és az arca kicsit piros, és ugyan a vonásai még mindig komolyak meg zárkózottak, a szemei csillognak.

Amikor mind a kettejük válla kellőképpen sajog már, megegyeznek egy döntetlenben és egy ideiglenes tűzszünetben. Olivér kimerülten, lihegve dől hátra a kanapén, Ezra pedig elégedett gúnymosollyal a kezébe veszi a távirányítót és elindítja a mára megbeszélt program első részét. Az új Loki sorozatot nézik (ugyan már egy ideje kint van, de egyértelmű okok miatt - értsd: mert Ezra nem volt hajlandó egy légtérben tartózkodni Olivérrel, de ezt most hagyjuk - eléggé lemaradtak), és Olivér már abban a pillanatban odáig meg vissza van, amikor a Marvel zene elindul.

A rész előrehaladtával Olivér lelkesedése nem hagy alább, sőt egyre csak erősödik, és amikor Loki ruhái a TVA főhadiszállásán porrá válnak, hát... Maradjunk annyiban, hogy most, így nagyjából elfogadva a saját beállítottságát és némi tapasztalattal a háta mögött, Olivér egy kicsikét magabiztosabban legelteti a szemeit Tom Hiddleston éppen, hogy nem totál meztelen alakján. Amit úgy néz ki, Ezra is észrevesz.

- Állítsam meg neked? - kérdezi a srác színtiszta szadizmussal a hangjában. - Küldök neked képet, beállíthatod a hátterednek.

Olivér első reakcióként mérhetetlen zavarba jön, még érzi is, ahogyan a vér elönti az arcát. Egy pillanat erejéig úgy érzi magát, mint egy kisgyerek, akit valami iszonyat ciki és szégyenteljes dolgon kaptak rajta. Aztán rájön, hogy amúgy ő egy technikailag tök felnőtt ember, ráadásul srác (férfinek azért még nem nevezné magát), és különben is teljesen normális dolog értékelni azt, ha valaki így néz ki, szóval elhatározza magát: nem fog ő ezért szégyenkezni.

Úgyhogy megvonja a vállát és egy szemtelen vigyort villant Ezra irányába. Hanyagul a háttámlára dobja a karját, vesz egy darabot a popcornból, aztán Ezra szemébe nézve így szól:

- Hagyd csak, majd este rágooglizok.

Olivér a szájába dobja a kukoricát, és elégedetten figyeli a másik srác reakcióját. Ezra meghökken Olivér szokatlan magabiztosságától és a teljesen egyértelmű célzástól, de hamar rendbe vágja a vonásait.

- Hm - mondja. - Nem gondoltam volna, hogy a sötét és erkölcsileg kétes faszikat kedveled.

Olivér ismét megvonja a vállát. A szája megint gyorsabb a józan eszénél, mert a következő mondatát már azelőtt megbánja, hogy teljesen kiejtené:

- Pedig itt vagy te is.

Olivér és Ezra mind a ketten megállnak egy pillanatra (úgy látszik, hogy múlt hét péntek óta ez szokássá válik - mármint nem kifejezetten a megfagyás, hanem az, hogy Olivér valami árulkodóan kétértelműt mond a másik srácnak).

Ezra kicsivel hamarabb tér észhez Olivérnél. Ránéz, a szokásos módon felhúzza mind a két szemöldökét, de a gonosz mosoly ezúttal elmarad. Magyarázatot vár, Olivér pedig már neki is akar állni mentegetőzni meg hebegni-habogni, mert már megint gondolkodás nélkül pofázik, de megszólal a telefonja a dohányzóasztalon.

Mind a ketten a mobilra kapják a tekintetüket, és Ezra modora abban a másodpercben rideggé és távolivá válik, amint megpillantja Ádám nevét és képét a kijelzőn.

Olivér a kezébe veszi a telefont, és mosollyal az arcán válaszol.

Nem nézik végig a részt.

2021. július 10. szombat

Ádám szombat délután ér haza a Balatonról, úgyhogy Olivér nála tölti az estét. A kanapén ülnek az otthonosan berendezett nappaliban, Ádám háta a karfának döntve, Olivér a két lába között elterülve, miközben a nyitott ablakon behallatszik a Tettye hangja.

Olivér örül, hogy Ádám végre itthon van, de a gondolatai Ezra körül járnak. Az elmúlt héten többször is találkoztak, és olyankor majdnem teljesen olyan volt, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna köztük, de Olivér nem tudja legyűrni az érzést, miszerint valami még mindig sántít Ezrával. És ez zavarja, mert múlt hét pénteken azt hitte, hogy végre minden normális lesz kettejük között.

- Mi a baj? - kérdezi Ádám puszit nyomva Olivér nyakába. - Valamin nagyon gondolkodsz.

Olivér hangosan kifújja a levegőt a tüdejéből, és Ádám mellkasának nyomja a fejét.

- Ezra.

- Már megint?

Ádám hangjában nincs sem bosszúság, sem féltékenység, Olivért mégis elönti a bűntudat. Nem ez az első eset, és nem is a második, hogy akaratlanul Ezráról beszél, amikor Ádámra kellene koncentrálnia, de úgy látszik, nem tudja megállni. Szóval bólint.

- Azt hittem, hogy most már szent a béke, de valami még mindig nincs rendben - magyarázza. - Pedig a múlt héten azt hittem, hogy megbeszéltük. Vagy valami olyasmi.

- Szerintem lemaradtam - mondja Ádám. - Beszéltél Ezrával?

Olivérnek kikerekednek a szemei és a szíve a gyomrába süllyed. Most jut csak eszébe, hogy Ádámnak egy szót sem beszélt arról, ami Ezrával történt.

- Múlt héten összefutottunk - válaszolja bocsánatkérő arccal. - Illetve, technikailag átmentem hozzá, de véletlen volt. Anya már megint tök részeg volt, totál kiakadt meg nekem jött. Nem bírtam már otthon, úgyhogy elmentem sétálni, és annyira kattogott az agyam, hogy nem figyeltem, hová megyek.

- Szóval Ezrához mentél? - kérdezi Ádám, és ezúttal Olivér valami olyat hall a hangjában, amit eddig még nem. Mivel nem tudja beazonosítani, nem is foglalkozik vele, csak hümmög egyet válaszul a kérdésre.

- Ja - mondja ki hangosan is. - Rögtön levágta, hogy miért vagyok ott. A péntekek mindig is ilyenek voltak, úgyhogy eléggé levágós volt. Beengedett, cigiztünk, aztán igazából ennyi.

- Sajnálom, hogy nem voltam itt - mondja Ádám, miközben megszorítja Olivér kezét. - Várj, ez mikor volt? - folytatja aztán a szemöldökét ráncolva, kérdőn nézve Olivérre.

Olivér feljebb ül a kanapén, és úgy néz vissza Ádám összezavarodott tekintetébe.

- Múlt hét pénteken - válaszolja könnyedén, nem értve a fennakadást.

- Múlt hét pénteken? - ismétli Ádám, mire Olivér bólint. - Amikor még itthon voltam én is?

Basszus.

Olivér nem tud válaszolni, mert az agya egyszerűen lefagy és a torkán akad a szó, annyira elszégyelli magát. Bele sem mer gondolni, hogy hogyan jöhet le Ádámnak a puszta tény, hogy Olivér nem őt kereste meg azonnal (azt pedig soha, soha nem tudhatja meg, hogy valójában eszébe sem jutott a lehetőség).

- Ő... - mondja rendkívül frappánsan. Most aztán tényleg úgy érzi magát, mint egy rajtakapott kölyök, és ezúttal nem tudja tettetett magabiztossággal lereagálni a helyzetet.

- Oké - mondja Ádám, inkább saját magának, mint Olivérnek címezve. - Oké. Nem para.

- Ádi... - kezd bele Olivér, megpróbálva menteni a menthetőt, valamilyen magyarázattal szolgálni. A kezével megragadja Ádám kezét, és mindent elkövet, hogy a tekintetében a másik lássa, mennyire sajnálja. - Ne haragudj, tényleg nem gondolkodtam, egyszerűen csak mentem, amerre vitt a lábam.

- Ezrához - bólint Ádám.

- Mármint... Ő a legjobb barátom - mentegetőzik Olivér.

Ádám felemeli a kezét tenyérrel kifelé, és legyint egyet. Az arcán Olivér egyértelműen látja, hogy valójában sokkal rosszabbul esik neki az egész, mint ahogyan azt mutatni próbálja, amitől Olivér szíve összeszorul.

- Semmi gond - mondja Ádám. - Tényleg. Úgy értem, alig egy hónapja vagyunk együtt, ő meg a barátod, mióta az eszedet tudod, még akkor is, ha az utóbbi időben nem volt valami nagyszerű barát, szóval... - Itt vesz egy mély levegőt, aztán kifújja, majd rövid ideig úgy méregeti Olivért, mintha a következő mondatát fontolgatná. - Oli, nézd... Akarok valamit kérdezni, és kérlek ne vedd magadra, jó?

- Oké - bólint Olivér összezavarodva, előre félve a kérdést.

Ádám vesz még egy nagy levegőt, és egy pillanatig tovább nézi a másikat.

- Van köztetek valami? - böki aztán ki.

Olivérből hangosan kitör a nevetés, de még a saját fülének is őszintétlenül hangzik. Reméli, hogy Ádám nem hallja ki belőle a gúnyt meg a bánatot, mert még csak az elképzelés is, hogy Ezra egyáltalán egy fél pillantást is vetne rá úgy, nevetséges és lehetetlen. Ezra egy teljesen más síkon mozog, mint Olivér, és Olivér tudja jól, hogy az Ezrához hasonló embereket nem az Olivérhez hasonlóknak szánta az ég.

- Mi? - kérdezi, amikor végre képes újra szavakat formálni. - Nem! Nincs. Ezrával? Dehogy! - legyint.

Ádám nem tűnik úgy, mint aki meg van győzve.

- Biztos? - kérdezi.

- Azt hiszem, tudnék róla - válaszolja Olivér. - Miért? Csak azért, mert hozzá mentem?

- Nem csak azért - rázza meg a fejét Ádám. Olivér értetlen és zavart arckifejezését látva folytatja. - Oli, rengeteget beszélsz róla. Nagyjából minden második mondatod Ezra nevével kezdődik. Eddig is gyanakodtam, így meg már, hogy meg sem fordult a fejedben, hogy hozzám gyere...

- Ezra a legjobb barátom - köti az ebet a karóhoz Olivér, miközben kétségbeesetten azt kívánja, hogy ez az egy magyarázat, amit mantraként ismételget magában és hangosan is évek óta, elég legyen Ádámnak is.

Nem az, és Ádám következő kérdése kiüti a levegőt Olivér tüdejéből.

- És mióta vagy belé szerelmes?

- Nem vagyok belé szerelmes - vágja rá azonnal, a kelleténél valószínűleg sokkalta gyorsabban. Gyanúsan gyorsan, mert Ádám hitetlenkedve megrázza a fejét.

- És én vagyok Batman - válaszolja.

- Mi van?

- Nem vagyok hülye, Oli - sóhajtja Ádám olyan végtelen türelemmel és megértéssel a hangjában, mintha egy óvodáshoz beszélne.

- Nem is mondtam, hogy az vagy.

- Lehet, de annak veszel.

- Nem veszlek annak! - csattan fel Olivér.

- Remek, akkor abbahagynád kérlek az értetlenkedést és bevallanád végre, hogy előre tudjon haladni ez a beszélgetés?

- Nem szeretném - mondja Olivér makacsul.

Nem tudja elhinni, hogy ez a beszélgetés tényleg éppen zajlik, és hogy Ádám teljesen nyugodt, és hogy mindjárt ki fogja belőle húzni az igazságot. Mert ki fogja belőli húzni, Olivér már a nyelve hegyén érzi a szavakat, és ettől teljesen elönti a rettegés, mert még soha senkinek nem mondta el, még Borinak sem ezeket a szavakat használta, és Ádám most el fogja érni, hogy kimondja őket.

- Bevallani, vagy hogy haladjunk?

- Egyiket sem.

- Szóval, akkor van mit bevallani.

- Ezt sem mondtam, ne adj szavakat a számba! - Olivér tudja, hogy mennyire átlátszó a műsora. Ő is nagyon jól érzékeli, hogy tök fölöslegesen próbálja húzni az időt és lehetőleg holtvágányra terelni a beszélgetést, de Ádám elszánt ábrázatát látva azt is nagyon jól tudja, hogy nem fogja megúszni. Úgyhogy megembereli magát. - Oké, nézd...

Itt el is akad.

- Nézném, ha mondanád - noszogatja Ádám, amikor megunja a várakozást.

- Hagyd már abba! - csattan fel Olivér ismét. - Jó, tényleg volt egy idő, amikor talán tetszett egy kicsit, de...

- Volt? - vág a szavába Ádám, és Olivér meg merne esküdni, hogy mosolyog. - Talán? Kicsit?

- Oké, jól van! Bele voltam zúgva, most örülsz?

Ádám keresztbe fonja a kezeit a mellkasán, és hátra dől a kanapén.

- Annak a múlt időnek még mindig nem hiszek.

Olivér hitetlenkedve mered rá. Ádám mosolyog, efelől most már semmi kétsége sincs.

- Te most komolyan azt akarod hallani, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba, miközben veled járok? - kérdezi szörnyülködve.

- Nem tudom, igaz lenne? - kontrázza Ádám. Olivér nagyot nyel, és szóra nyitja a száját, de egyszerűen nem tud mit mondani. De Ádámnak ennyi is elég, mert lassan bólint. - Gondoltam - mondja. - Nézd, nem vagyok mérges, oké?

- Nem?

- Nem - rázza meg a fejét Ádám. 

Írj véleményt!